Sziasztok! Annyira boldog vagyok. Köszönöm a pipákat, a 2 feliratkozót, és persze a 100+ oldalmegjelenítést! Mivel sok volt a kérés hogy folytassam neki láttam. Nem szeretek követelődző, de repesnék akár 1 kommentnek. De így is örülök. Nem akarok tovább pofázni. Jó olvasást!
 |
| Zene |
Reggel szinte úgy ugrottam ki az ágyamból, mintha rakétából lőttek volna ki. Még mindig a tegnapi nap járt a fejembe. Kitártam a szekrényem ajtaját, amin fehér burkolat volt. Ami elég jól ment a szobámhoz. Halvány lila falai vannak, és a padlózatot fehér szőnyeg takarta. A szekrényből kivettem a fekete-fehér csíkos ruhámat, aminek hosszú ujja volt. Kifésültem a loboncomat, és kettő hosszú tincset a vállamra helyeztem. Úgy ahogy eddig, most sem raktam magamra sminket, hisz minek. Telefonomat leszedtem a töltőről, és a táskámba dobtam. Az óra hét óra húsz percet mutatott. A táskát lecsúsztattam a korláton, utána én is lecsúsztam. Anya rántottát csinált, míg a bátyám az asztalnál ült és telefonált. A gyümölcsös tálból kivettem egy almát és beleharaptam. Odamentem anyuhoz és megpusziltam az arcát. Odamentem a bátyámhoz és hátulról átkaroltam és őt is megpusziltam. Mellé léptem, és még beszélgetés közben felém fordult, és rám mosolygott. Közelebb hajoltam hozzá, és megpuszilt. Mielőtt kiléptem volna a házból oda kiáltottam nekik hogy Sziasztok. Becsuktam az ajtót, és már be is gurult a hátunk elé a sárga busz. Fel lépkedtem a lépcsőn, és leültem valahova középre. Bedugtam a fülest és elkezdtem hallgatni az egyik kedvenc számomat az imádott Ke$hától a C'mon című számot. Halkan énekelni kezdtem, mire e mellettem ülő felfigyelt. Jobban meghúzottam, és kikapcsoltam a zenét. És csak néztem ki az ablakon. Majd leparkolt a busz. Velem együtt a többi diák is leszállt a buszról. Egyből a büfét céloztam meg, és kértem egy üveg Cappy-t, és egy sonkás szendvicset. Mivel első óránk tesi volt az öltöző felé vetettem az irányt. A táskámat beraktam a szekrényembe, és kivettem a tesi cuccot. Hajamat felkötöttem a zöld hajgumival ami eddig a csuklómon volt. Felvettem a piros cicanacimat, és egy fehér ejtett vállú pólót. A lányok közt Rosa-t kerestem de nem találtam, amikor hirtelen beesett az ajtón a keresett ember. Sietve pakolt, és öltözött át hogy meg is lepődtem rajta. Rosalya nem egy kapkodós személy. Becsapta a szekrényt és leült mellém a padra.
-Mi ez a sietség?
-Elaludtam. Reggel a bátyáddal beszélgettem, amikor észrevettem hogy már háromnegyed is elmúlt. Mellette csak úgy repül az idő. -Olvadozott a fehér pulcsis lány, akinek rövid piros nadrágja volt. -Ismerős. -Sóhajtottam fel jólesően, és a kis találkára gondoltam.
-Tényleg még nem is meséltél milyen volt?
-Majd elmondom, inkább menjünk. -Felálltam a fa padról, ami a szoba közepén volt elhelyezve. Felhúztam az említett tárgyról, és kivittem az udvarra.
A testnevelés óra egészen elviselhető volt. Köröket futottunk, aztán szabad foglalkozás volt. Mi a többiekkel ellentétben beszélgettünk. Elmeséltem a találkozást, aztán Violát fecsegtük ki. Ahogy ő sem,én sem bírom felfogni hogyan lehetnek ők egyáltalán beszélő viszonyban. Rápillantottunk a négy lányra. Épp a körmüket festették, és a hajukat fésülték. Ezek mit csinálnak egész nap ezen kívül? Vissza mentünk az óra végén az öltözőbe, és magunkra húztuk az eredeti ruhánkat. Az ének óra ennél érdekesebb volt.
-Gyerekek, ma felelni fogunk! Névsorban megyünk. -Majd leül az asztalára, és kimondta Amanda nevét. Amanda egy erős négyesre felelt. Tudni illik, én sosem szoktam az osztály előtt felelni. Mindig itt maradok óra után, és akkor felelek. Amikor én következtem volna, a tanár reflexből a következőt mondta a enyém helyett. Eddig senki se vette észre, de a vörösnek bökte a csőrét.
-De hát tanárnő! Maya még sosem felelt, ez hogy lehet? Ez kivételezés. -Kiabált be a felelés közepébe. Mindenki beszélgetésbe kezdett. Rémülten néztem először Castielre, másodszor a tanárnőre.
-Maya, Castielnek kell igazat adnom. Hallgatlak. -Lassan kitoltam magam alól a széket, és kiálltam a pad mellé. Eddig is féltem mások előtt énekelni, de most főleg, hogy mindenki engem néz. Tördelni kezdtem az ujjaimat.
*
-Gyönyörű volt Maya. Nem értem mért csak most mertél énekelni a többiek előtt. Hisz, ha nekem lenne ekkora tehetségem, felvágnék ezzel mindenkinek. -Halkan kuncogtam a kijelentésen. Azt hittem mindenki ki fog nevetni. Hisz, épp hogy megszólalok órán. Talán rossz lettem volna?
-M-Maya. Gyönyörűen rajzolsz. -Ajkaim halvány mosolyra húzódtak. Hümmögött egyet, megfordította a lapot, és azon közölte velem hogy: Csak gyönyörű modellem volt. Megfordítottam a lapot, és jobban szemügyre vettem a rajzot. A kép engem ábrázolt. A hosszú, fekete hajam, a fekete fehér csíkos ruhám. Csak a szemem volt színes, több árnyalatú kék. A papíron is látszott a mosolyom. Mikor feleszméltem, még egy kérdés volt a papíron. Tetszik? -Heves bólogatással fejeztem ki a tetszésemet a remekmű iránt. A fiú is elmosolyodott. A beszélgetésünk közben sem szólalt meg. Úgy döntöttünk hogy maradunk még. Nem akartam erőltetni hogy megszólaljon, így is jó volt vele társalogni. Az ízlésünk, és a véleményünk is hasonlít. Akkor szólalt meg először mikor a nevét kérdeztem, ami Justin. Mikor indultam ki, hogy kihegyezzem a ceruzámat, megbotlottam a szék lábába. Vártam mikor érzem meg a talajt a fejem alatt. De, nem ez történt. Lassan kinyitottam a szemem, és Justin arcával, és kék szempárjával találtam magamat szembe. Egyik keze a fejemen volt, a másik a hátamon. Kicsit közelebb hajolt a fülemhez és belesúgta hogy vigyázz jobban. Persze megint elpirultam. Természetesen, ezt ős is észrevette, és egy féloldalas mosolyt ejtett. Vissza húzott a talajra, és leült a székre. Miután elmentem a kukához kihegyezni a cerkám, vissza ültem Justin mellé.Grafittal kezdtem el rajzolni egy fekete, kerítésen mászó macskát. Rajzolás közben, beszélgettünk, viccelődtünk, és meséltünk magunkról. Mire kibeszéltük magunkat, csak ketten maradtunk. Este fél hétre, már sötét volt, és fújt a hűvös szél. Össze pakoltunk, bezártuk a termet, és indultunk ki. Justin-nak balra, nekem jobbra kellett fordulnom. Egy öleléssel elköszöntünk majd haza felé vetettem az irányt.
Az út felénél járhattam, amikor a hátam mögül nevetés hallatszott. Hátrakaptam a fejem, és öt-négy nálam két évvel idősebb fiúk kacagtak valamin. Vissza fordultam az út felé, és gyorsabbra vettem a lépéseimet. De ők is gyorsítottak. Mint kilencedikben. Brad, a barna hajú, barna szemű fiú, aki bántani akart, de ott volt Lys. Lysander. Körbenéztem, de csak a fiúk voltak, és én. Nekem annyi. Gyors lépteket hallottam. Amikor sietősre akartam fogni magamat, késő volt. Valaki a falnak taszított. A hátam hirtelen ütközött össze a hideg fallal. Felszisszentem a fájdalom miatt.
-Semmi baj cica. -Súgta fülembe valaki. Hangja szinte fájdalmasan ismerős volt. Kinyitottam szemem, és jól tippeltem. Brad volt. Barna szeme, ami most feketén csillogott, vágyat tükrözött, amitől még jobban megijedtem. Haja most is arcába lógott, és még mindig füstös illata csapta meg az arcom. Féltem. Egyedül vagyok. Mi van, ha most is ugyanazt fogja csinálni mint kilencedikben? Vagy többet, hisz, rajtunk kívül senki nincs itt. Keze a nyakamtól, a fenekemig lecsúszott. A libabőr megjelent az egész testemen. Mikor tenyere megállapodott a fenekemnél, erősen megmarkolta azt. Az akció miatt felnyögtem, és egy hatalmas vigyor keletkezett az arcára. Fenekemnél fogva húzott közelebb hozzá. Nyakamhoz hajolt, és erősen megszívta azt. Apró nyálas csókokat hagyott a piros folton, ami a szívás miatt keletkezett. Egy könnycsepp gurult le a szememről, az arcomra. Amint ezt észre vette, lecsókolta azt. Ajkait hirtelen nyomta enyémre. Erőszakosan tépte ajkaimat. Beleharapott alsó ajkamba, és lecsapott nyelvemre. Nyelve, az én nyelvemet kereste. Erőszakosan tolta les nyelvét a torkomon. Egymás után törtek útnak könnyeim. A két vállamnál megfogta a ruhámat, és könnyed mozdulattal szét tépte. Fehérneműben voltam mint a hidegben, egy állat előtt, segítség nélkül. Ilyen az én szerencsétlen életem. Megint csókolgatni kezdte nyakamat, miközben melleimet masszírozta. Minden egyes érintésénél elfogott a hányinger. Mikor abbahagyta nyakam kínzását, apró puszikat hagyott melleimen. Egyre jobban sírtam. Könnyeim patakokban folytak. Fáztam, és féltem is egyszerre. Mikor melleimmel is felhagyott, nyálas csókokkal árasztotta el hasamat. Mikor elért ahhoz a ponthoz, ahova nagyon nem kéne, letépte rólam az alsóneműmet. Hirtelen, el nem mondható fájdalom nyílalt belém. Mind a két ujja bennem mozgott. Arra vártam, hogy valaki megjelenjen vére. Hogy megverje ezt a szemetet, és elkaphassák a rendőrök. Hogy valaki átöleljen, és azt mondja hogy semmi baj. Amit nem hinnék el, de tudnám hogy fontos vagyok neki. De nem így történt. A támadóm csókolgatott, és elérte hogy hozzá szokjak a fájdalomhoz. Mikor Brad a farmerjét szerette volna levenni, valaki megtalált minket.
-Engedd el, különben megbánod! - Nem volt erőm kinyitni a szemem, és megnézni a védelmezőmet. Mindenem fáj, reszketek. Inkább hálát adtam istennek, hogy valaki észrevett. hogy pár perc múlva remélhetőleg otthon leszek, és megölelem az imádott bátyámat. Nem szeretnék itt lenni, nem szeretnék reszketni, se félni. Csak is, csak is biztonságban lenni. Két kéz a karomnál felemelt, amit magam köré fogtam. Egy fehér pólót adott rám valaki. És hátulról szorosan magához szorított. Gyenge voltam. Még most sem tudtam felfogni hogy mi történt. Engem, Maya Sett-et, 17 évesen, majdnem megerőszakoltak.
-Nem hallottad? Engedd el! -Körülbelül három méterre állhatott tőlünk. Kiabált.
-Jobban teszed, ha elmész. Amit elkezdek, azt be is fejezem! -Hiába ütöttem, vagy rugdostam, nem engedett el. Valamennyire felnyitottam szemhéjamat, és megláttam a fekete hajkoronát. A korom sötétben arcát alig lehetett látni. Hatalmas léptekkel jött ide, miközben Bradet fenyegette. Az engem szorongató srác ellökött magától, de olyan erővel, hogy elestem, ismét a falnak. A két fiú verekedni kezdett. A megmentőm először behúzott neki egyet, aztán még egyet. Ajka felrepedt, és folyt belőle a vér. Brad ajkához kapott, de azzal dühvel segítőmnek is ütött egyet. Egy ideig eltartott a verekedés, de végül egy fekete kocsi leparkolt, és kinyitották az ajtót. Brad oda sietett a kocsihoz, és beszállt. Mielőtt elindultak volna, lehúzta az ablakot.
-Még nem fejeztem be! Még látni fogtok!. -Ezzel elhajtott a kocsi. Remek, szóval egész életemben félhetek, hogy mikor történik meg ez újra. Megint elfogott a sírás. Térdeimet felhúztam, és körül öleltem őket. Csak zokogtam. Én nem akarom ezt! Nem akarok ezzel együtt élni! Lépéseket hallottam. Még szerencsém van, hogy van egy olyan érző lélek, aki segít egy ilyen szerencsétlenségnek mint nekem. Leguggolt elém, és megfogta térdeimet.
-Már nem kell félned. Itt vagyok. Nem hagyom hogy többet bántson. És ne sírj, jobban áll ha mosolyogsz. Ez a hang. Túl ismerős. Ez a hang volt egész nap a fejemben. Kinyitottam a szemem, de a könnyeimtől éppen hogy láttam valamit. Látásom homályos volt, de a fiú arcát felismertem. Gyorsan magához húzott, és megölelt. Ez az az illat. A kábító illat. A hang, az illat. A haj, az arc. Ez Leigh. Szorosan hozzá bújtam, és megpróbáltam a fiúra koncentrálni, hátha lenyugszok. Pólója véres volt, és most miattam könnyes is lett.
-Mennyünk innen. Haza viszlek oké? -Emelte fel a fejem. Biztató mosolya, engem is mosolygásra kényszerített. Bólintottam egyet, és segített felkelni. Amint felkeltem, majdnem összezuhantam, de megtartott. A helyzet túl ismerős volt- Ahogy Lysander régen, most Leigh mentett meg. Hihetetlen, hogy mind a kettő személy az életét veszélyeztette miattam. A táskámat a hátára dobta, engem meg a kezébe tartott. Egyik keze a térdhajlatomat fogta, a másik pedig a hátamat. Így csak Luke szokott cipelni, de azt is akkor tette, amikr eltört a bokám. A helyzet miatt pír szökött az arcomba. Pirosló arcomat a nyakába fúrtam. Mire felkuncogott. Amin elmosolyodtam, mert nevetése, vagy akár kuncogása, ugyanolyan csilingelő volt a fülemnek.
Az egyik pillanatban félek, másikban sírok, a másik pillanatban szárnyalok az örömtől. Az a fiú mentett meg, aki egész nap a fejemben, és egyaránt a szívemben él. Ha nem vele álmodok, akkor beteg lehetek. Az a felemelő érzés, amikor érzed, hogy fontos vagy annak a személynek, akit szeretsz. Még mindig a karjában vagyok, és kezével a kilincset próbálta lenyomni. Pár másodperc, és bejutottunk a nappaliba. Amint Leigh lerakott a földre, Luke sietett a segítségemre, hogy talpon maradjak. Leigh ledobta a táskát, és hátulról tartott meg. A bátyám olyan erősen ölelt, hogy azt hittem megfulladok.
-Minden rendben van? Hogy vagy? Bajod esett? Ki bántott? Hol lakik? -Bombázott a kérdéseivel. Enyhített a szorításon és eltolt magától, hogy megcsókolhassa homlokom. Abban a pillanatban jött ki a konyhából Chris, egy pohár vízzel. Bátyám ölében ültem, aki a széken ült. Leigh minden mozdulatomat leste.
-Köszönöm. -Suttogtam alig hallhatóan, és elvettem a poharat. Egy másodperc alatt elpusztítottam a pohár tartalmát. A hideg, frissítő víz kellemesen folyt végig, kiszáradt torkomon. Hálásan mosolyogtam rá.
-Tudod mennyire aggódtam kis-csaj? -Nézett rám aggódó pillantásával. Kiszabadultam bátyus öleléséből, és rávetettem magam Chris-re. Erősen öleltem. Nem hittem volna, hogy aggódott értem. Nevetve felemelt, és lábaimat ösztönösen körül fontam dereka körül. Adtam egy puszit arcára, és letett a földre. Vissza ültem az előbbi helyemre, majd Chrisi megborzolta a hajam.
- Ne máár. -Nyivákoltam, mint egy hisztis liba. -Egyébként, ha Leigh nem talál meg, és nem veri meg azt a gyereket, és hoz haza, most nem lennék itt. -Mosolyogtam a megmentőmre.
-Köszönöm, hogy megmentetted a húgomat. Nem tudom mivel köszönhetné meg. -Tette fejét a vállamra.
-Nem kell megköszönnöd. Szívesen mentettem meg. -Jólesően felsóhajtottam. Jól esett, hogy számítok neki. Hisz a tesója is megmentett. Lys.
-És Lysander? Ő hol van? -Riadtam fel hirtelen. Mindenki meglepődött a hangulatváltozásomon. Kérdően fordultam Lysander tesója felé.
-Nyugi, ő buliban volt. Ide tart. Én is a buliban voltam, de nem bírtam sokáig ott. Vissza fele találtalak meg titeket. -Nyugtatott le. Nagyot sóhajtottam, és fáradtan borultam tesóm karjaiba.
-Lefekszünk aludni? -Kérdezte Chrisi. Perverz. Ilyen megjegyzés nélkül nem lenne nap. Mosolyogva forgattam meg szemeimet.
-Egy. Még meg kell várnom Lysandert, Kettő. Még nem aludtam veled, és a perverz fantáziáddal igen érdekes lenne. -Érveltem, és számoltam ujjaimon azokat. Mire kaján vigyor ült ki a szőkeség arcára.
-Helyes. Nem is fogsz mellette aludni, mert nem engedem. -Nézett szúrósan barátjára. Leigh lehajtott fejjel nézte az asztalt.
-Baj van Leigh? -Tettem tenyeremet, a kézfejére. Elhúzta száját, és ragyogó szemeivel rám nézett.
-Csak azt sajnálom, hogy későn értem oda. -Ha most magát hibáztatja, tuti megütöm.
-De hülye vagy. -Mire kérdően nézett rám. -Nem tudod vissza pörgetni az időt. Ami megtörtént, megtörtént. Ha jó, ha rossz. És nem magadat okold, hanem azt, akinek az esze a farkában van. -Mire az utolsó mondatomra mindenki elnevette magát. És betoppant legjobb barátom.
-Lys! -keltem fel, és rohantam oda hozzá. -Lábujjhegyre álltam, és szorosan megöleltem. Beszívtam citromos illatát, és arcára nyomtam egy cuppanós puszit.
-Annyira sajnálom. Siettem ahogy tudtam. Jól vagy? -Tolt el magától, és szeme szégyent mutatott.
-Semmi baj. A tesód megmentett, és a fiúk is megnyugtattak. De, nem buliban voltál? Nincs is pia szagod. -Vontam fel szemöldökömet. Remélem hogy nem hazudtak nekem.
-Esküszöm, hogy nem bocsájtanám meg magamnak, ha pia szaggal állítanék be hozzád. -Csókolt bele a hajamba. Ha ilyen jó barátaim vannak, hogy bánthatna meg valaki? -És tesó, igazán köszönöm hogy megmentetted a virágszálamat. -Ölelt magához.
-Anyáék? -Fordultam meg az ölelésben a bátyámhoz.
-Buliznak egy munkatársnál. -Vont vállat.
-Ami azt jelenti hogy ....-
...- holnap hullák lesznek, és békén hagynak minket. -Fejezte be a mondatomat. -És kivel fogsz ma aludni? Mert én Rosánál léeszek ma este. Lysander? -Nézett felénk. Felhajtottam fejem, hogy láthassam arcát.
-Ma este jönnek haza az uncsitesók. Szóval ma nem lenne jó. De holnap este el is mennek. -Válaszolt szomorúan kék pólós, fekete dzsekis, farmeros felemás színű barátom. Remek, akkor maradtam a perverz szőkeséggel.
-Hát, akkor. Haver, ma vigyáznál a húgomra? -Nézett félve haverjára a bátyám.
-Szíves örömest. Nem lesz baj. Vigyázok a kiscicára. -Kacsintott rám. Erre vigyorogva megforgattam, a szemeimet.
 |
| Justin |
 |
| Brad, Maya, Leigh |
 |
| Chris |
 |
| Luke |
