6.rész Visszajött

Sziasztok! Igen. Folytatom végül a blogot. Kivételesen, a rész végére írtam. Hogy tetszik az új design? :) Jó olvasást! <3 

Hideg van. A farmerdzsekim épp hogy segít abban, hogy ne fagyjak halálra. A mászóka tetején vagyok, egyedül. Lábaimat felhúztam és körül öleltem őket, így próbáltam a testemet felmelegíteni. A sárga őszi falevelek leszakadnak az ágról, és lehullnak a földre. Kapucnimat felhúzom a fejemre, hátha segít egy kicsit. Hogy kerültem ide? Az osztálytársaim elhívtak a játszótérre, a város másik részére. Persze, elsőnek nem akartam beleegyezni, de azt mondták, hogy ők ismerik a helyet, és majd haza kísérnek. Ne aggódjak, jó buli lesz. Én naiv, persze belementem. Azt mondták csukjam be a szemem, mert meglepetéssel készülnek. Nagy mosollyal az arcomon becsuktam a szemem, de nem történt semmi. Pár másodperc múlva kinyitottam, de nem volt sehol senki, és már csak pár halk nevetést hallottam. Itt hagytak. Azt sem tudom, hol vagyok. A telefonom lemerült. Könnyek szántják végig az arcomat. Nincs a közelben senki. Hisz ebben a viharban melyik idióta jönne ki? Senki nem fog megtalálni. Itt fogok aludni. Persze ha nem fagyok halálra. A kezeimet ne is érzem. Lefagytak. Mozgatni sem tudom őket. Fülem, és az orrom hegye is lefagyott. Hogy lehettem ilyen ostoba? Tudhattam volna. Két éve nem szólnak hozzám, és most hirtelen meghívnak magukkal bandázni. Legalább sejthettem volna! Olyan buta vagyok. Fel kéne állnom, lemászni innen, és megkeresni valakit, vagy megtudni hol vagyok. Bemenni egy épületbe. De semmimet nem érzem. Képtelen vagyok rá. Úgy érzem idefagytam. Körülbelül egy órája, vagy több ideje ülök itt. Zörgést hallok a bokroknál. Minden reményem abba van, hogy egy ember van itt, és segít útba igazítani.

-Ki van ott? –Hangom nagyon halk. Ha bárki is lenne ott, nem hinném, hogy meghallaná. És a torkom is fáj. Ha az eső is elkezd esni, itt lesz végem. Mondjuk, tető van a fejem fölött, de még így sem nyugodtam meg. Egyáltalán. Minden reményem odaveszett. Egy macska sétál ki a bokorból. Egy fekete macska. Egyik szeme kék, másik zöld. Bár innen nem látom valami jól. Gyönyörű macska. Lehet elszökött. Vagy kóbor macska. Észrevett. Mintha a szemembe nézne. De lehet, hogy csak beképzelem. Fáradt is vagyok. Otthon akarok lenni. A macska bámul egy kicsit, aztán lelép. Ő is. Mindenki elhagy. Hol van ilyenkor Rosaly? Jajj. Biztos a bátyámmal, és a haverjaival van. Barátnőm, vagy is, nem tudom hívhatom-e annak. Szóval Rosa oda-meg vissza van a bátyámtól. Ezért mindig a haverjaival lóg, meg vele.  Most is azt hiszem Jason-nél vannak. Nagyon édes srác. Zöld szemi vannak. A sötétzöldtől kezdve, a világoszöldön át, a zöldeskékig mindenféle zöld található íriszeiben. Elképesztőek. Ha belenézek, átjár a nyugodtság. Barna haja mindig hibátlanul be van állítva. Egyszer megkérdeztem tőle hogyan állítja be a haját ilyen tökéletesre. Vigyorogva mutatta meg. Bele túrt a hajába, összeborzolta és a kedves hangjával azt mondta: „Így. De van, amikor lusta vagyok rá, hogy megcsináljam”. Persze odavoltam. Laza, még is komolyan beszél. Rejtély számomra a fiú. Bár szívesen megfejteném. De két külön világ vagyunk. Mindig történik kettőnk között valami. Hosszú ölelések. Majdnem elcsattant csókok. Halk szavak egymás felé. De semmi.

~ Úgy negyed órával később ~

-Van itt valaki? Egy lányt keresek! –Hangok. Emberi hangok. Egy ismerős hang. Lehet, engem keres. Próbálok megmozdulni. Megreccsen a fából készült mászóka. –Maya? –Ahogy kimondja a nevem. Amilyen hanggal kérdezi. Érzem a reményt a hangjában. Jött megkeresni. Elment a saját bulijából hogy megkeressen. Uramisten.

-Fent vagyok Jason… -Suttogom nevét. Hallom, ahogy a kavicsokat rugdossa. Meglátom a létránál. Most is kifogástalanul néz ki. Haja ugyan úgy van beállítva. Kék bő pulcsi van rajta. Fekete csőnadrág, és fekete Nike Airmax cipője. Aggódást vélek felfedezni arcán.

-Le tudsz jönni? –Le tudnék-e menni? Talán. Fel tudna-e jönni. Fel. Nemlegesen rázom a fejemet. Azt akarom, hogy feljöjjön. Közel legyünk egymáshoz. Hálát adok istennek, hogy ő jött ide.

-Felmegyek oké? –Bólintok. Kezét a hideg fémre helyezi, és egy lépésből már fent is van. Leguggol elém, és mosolyogva a szemembe néz. A szemei most is csoda szépek. –Te mindig bajba kerülsz? Jobban kéne vigyáznom rád. –Sóhajt egyet. Olyan lazán mondta ezt, miközben én zavartan pislogok rá. Vigyáznia? Rám? Leül mellém, és jobb karját át dobja a vállamon. Közelebb von magához. Testem megmozdul, és kiráz a hideg. –Felmelegítelek. –Súgja. Lehelete cirógatja a fülem. Önkéntelenül is kezem belemarkol a pulcsijába. Keze hirtelen csap rá az őt markoló kézbe. El akarja tolni? Elutasít? –Gyere ide. Szétnyitja a lábait. Nehezen, de sikerül beférkőznöm két lába közé. Lábaimmal átölelem derekát. Arcomat nyakába rejtem, és kifújom a levegőt. Kirázza a hideg. Nem tudom, hogy miattam, vagy a borzasztó hideg miatt-e. Reménykedek h miattam. Két kezemmel pulcsiját markolom, csimpaszkodok belé. Kezei hátamat simogatják. Enyhe áramütés megy rajtam keresztül. Kezdek melegedni. –Olyan, vagy mint egy cica. Egy kis cica. Egy ártatlan, bújós kis cica. –Édesen beszél. Fülig pirulok. Az arcom ég. Bárcsak az ő cicája lehetnék. Mindig hozzá bújhatnék így. De nem lehet. Miután felmelegedtem, hazavisz, és minden úgy megy, ahogy eddig. Sehogy.

-Lehetnék a cicád…-Mosolygok a vállába. Uram isten. Mit mondtam? Most én? Tényleg? Remélem nem hallotta. Hogy ne hallotta volna, konkrétan a fülébe súgtad. Gyengéden tol el magától, hogy mosolyogva a szemembe nézhessen. Számat rágom.

-Nagyon ravasz egy lány vagy te Maya. Egyik percben ártatlannak mutatod magad, aztán rám mászol. Néha igazán nem tudlak követni. Mit művelsz te velem? –Közel van. Nagyon közel.

-Én nem.. –Nem hagyta, hogy befejezzem a mondatom.

-Mit akarsz tőlem? Őszintén. –Lehunyt szemmel súgja ajkaimra e szavakat. Zavarba jövök. Tőle nem akarok semmit. Őt akarom.

-Te kérdezed? Összezavarsz. Pontosan jól tudod, hogy odavagyok érted. Sosem csókoltál meg. Csak majdnem. Az ölelések, amiket adtál. Baráti ölelések lettek volna? És most is. Bár óra múlva, ismét az lesz, mint ezelőtt. Mit akarsz te tőlem? –Nézek néha ajkaira, vagy szemeibe. Elmosolyodik.

-Mit akarunk egymástól? –Keze a nyakamra vándorol. Hideg a keze, de nem hidegebb, mint a nyakam.

-Én téged akarlak. Ennyit nem tudok. Te mit akarsz? Kínozni még egy kicsit? –Kissé durvára sikerül a mondandóm. Ajka fülemet súrolja.

-Milyen bátor lettél hirtelen. –Arcát eltolja fülemtől, és vigyorogva néz rám. –Miért nem mondtad eddig, hogy így érzel? –Ó te jó ég. A számat nézi. Az ajkaimat nézi. Atya ég. Az arcomba fut minden vér, és égni kezd az arcom.

-Féltem. Azt hittem visszautasítasz. Hisz. Teljesen mások vagyunk. Meg tuti cikiznének, ha meglátnának velem. És még most is fent áll a visszautasítás. –Azt hittem, bele könnyezek. De nem engedem, hogy lássa a könnyeimet, amiért olyan szerencsétlen vagyok, hogy róla álmodozok. Miközben esélyem sincs.

-Te most komolyan azt gondolod, hogy ezek után, visszautasítanálak? Ha nem éreznék úgy, mint te, hazavittelek volna, és visszamentem a saját bulimba. Ahonnan önként elmentem. Érted. Mert aggódtam miattad. Tudod? –Nagyokat pislogok. Ezt nem hiszem el. Igaza van. Ilyen dolgokat feltételezek róla, miközben ő mindent eldobva értem jött. Magától. Nem kérte rá senki.

-Én azt hittem…-Nem bírtam befejezni a mondatot. Lehet jobb is. Miért? Ajkai nyomatékosan nyomódtak az enyéimre.

-Ne higgy semmit. Ne higgy senkiben. Csak bennem. Higgy bennem Maya. –Egyik keze derekamat ölelte, másik beletúrt hajamba. Mint egy álom. Nem tudom, hogy másodszorra hogyan történt meg. Lehet én csókoltam meg, vagy ő mozdult felém. Vagy éppen egyszerre hajoltunk egymáshoz. Nem is tudom. Ajkunk egyszerre mozdul. Mintha egymás gondolataiban olvasnánk. Tudjuk, mit akar a másik. Egymást. Egymást akarjuk. Levegőhiányban válunk el. Mikorra bele is gondolok mi történt, fülig vörösödök. Hidegnek még a nyomát sem érzem. –Remélem kellően felmelegedtél. –Kacsint rám. Lehajtom fejem, és próbálom nem kimutatni előtte, mennyire is van hatással rám. Kezét államra helyezi, és felemeli államat. Hosszú puszit nyom számra. Először ő mászik le a mászókáról, majd én. Indulásra készen indulunk el, összekulcsolt kezünkkel. Fejemet a vállára helyezem, és így sétálunk tovább. –Egy fagyit? –Kuncogja el magát.

-Isten ments. Inkább forró fürdőt. – Sóhajtok fel. Örülök, hogy túléltem.

-Remélem, nagy kádad van. -Jegyzi meg.

-Hogy férünk bele ketten, ha kicsi? –Megütöm vállát. Még egyszer megpróbál zavarba hozni, erősebben ütöm meg. –Csak vicceltem. Nem kell egyből leütni. –Nevet fel. Szeretem. És ezt előbb kellett volna a tudtára adnom.

~~~~~~

Már hosszú ideje, hogy együtt vagyok Jason-nel. Persze, a suliban furcsán néztek ránk. Aki beszólt nekünk, vagy Jason-nek azzal nem foglalkoztunk. Így szépen lassan beletörődtek, és békén hagytak minket. Boldog vagyok vele. Szeretem. Nagyon, nagyon. Ő a legédesebb, leglazább fiú, akivel valaha találkoztam. Mindig jót akar nekem. Az elején, nem kezdeményeztem csókot, vagy bármilyen dolgot. Aztán lassan egyre jobban akartam. Anyu elsőnek rossz szemmel nézte a fiút, most már elfogadja. Hála az égnek. Nem akarok tőle elszakadni. Luke természetesen örült nekünk. Hisz, az egyik legjobb barátja, és a húga összejöttek. Megbízik Jasonbe. Lysander meg. Hát, Lys nem igazán bírja. Persze nem sértegeti, meg ilyenek. Ő sosem volt olyan. Azt mondja, hogy ő nem bízik meg benne. Elsőnek egy kicsit rosszul éreztem magam. Aztán megnyugtatott, ha szeretem, akkor ő nem szól bele. Ő mindig ott lesz nekem. Rosa meg persze teljesen odavan. Mindig vigyorogva néz ránk. Minden tökéletes.

-Min gondolkodsz nyuszi? –Édes hang zökkent ki nagy gondolkozásomból.

-Csak azon, hogy mennyire szeretlek. Tudod. A szokásos. –Legyintek egyet. Vigyorogva néz rám. Kezével int, hogy menjek oda. A fésűt leteszem az asztalra, és odasétálok az ágyhoz. Négykézláb kúszok oda hozzá. Megtámaszkodok teste felett. Hajam körénk omlik. Végig simít fejemen, majd arcomra téved keze. Mindig olyan gyengéd hozzám. Semmit sem siet el. Lehajolok, és számat hozzáértem az övéihez. Egy puszit nyomok rá, és felnézek a szemeibe, amik még most is elkápráztatnak.

-Ki készítesz te lány. –Sóhajtja, és öt másodperc alatt fordít a helyzetünkön. Én vagyok alul, ő pedig felül. Érzékien csókol. Karomat nyaka köré fonom, és hagyom, hogy kényeztessen ajkaival. Csókja megbizserget bennem valamit. Egy utolsó puszit nyom ajkaimra, ahonnan eltűnt a cseresznyés szájfény. Aranyosan a nyakamhoz fúrja az arcát, és megpuszilja ott. –Szeretlek. –Suttogja, de így is tökéletesen hallom.

-Én is Jason. Én is. –Így, egymás szívverését hallgatva élveztük egymás jelenlétét.

~~~~~~

Épp a szempillaspirálomat teszem le, amikor hangos dudaszót hallok. Mindig amikor Jason megjött, így adta tudtomra. És a karjába ugrottam az ajtóban. Most is erre készülök. Boldog mosollyal veszem el a kulcsom az asztalról, és megyek ki az ajtón. Szerelmem az ajtóba áll, ugyanúgy, mint eddig. A nyakába ugrok. De most nem szorít erősen magához, hanem csak épphogy végigsimít derekamon. Elválok tőle, és zavarodottan nézek fel rá, meseszép szemeibe. Hátitáska van a hátán. Kocsi sehol. És egy bőrönd áll a kerítésnél.

-A többiek? És a cuccok? –Ezek az első kérdések, amik beugranak. Bár lehet, hogy nem akarom megtudni a választ. Nem hinném, hogy épp hozzám költözködne. Vagy nyaralni mennénk. Vagy kisszellőztetni hozta a cuccait. És a bűnbánó arcáról nem is beszélek. A tarkóját vakargatja. Ezt mindig akkor csinálja, amikor nem tud mit válaszolni. Vagy éppen nem akar. Oké, úgy érzem, fel kell készülnöm a rossz tényekre.

-Ugye meséltem apu új munkájáról. És végül nem egy másik városba helyezik át, hanem… -Néhol elcsuklik a hangja, vagy éppen hogy kinyögi a szavakat.

-Hanem? Jason, megölsz. –Tényleg megöl. Nem tudok semmit. Beállít csak így. És úgy volt, hogy a többiekkel megyünk sétálni. De se a többiek, se a kocsi. Pedig azt hallottam.

-Hanem Miamiba. –Értem már. Összepakolt az apukájának, és valószínűleg elbúcsúznak, ezért ugrott a mai délután.

-De hát az szuper! Aranyos vagy, hogy összepakoltál neki. Mikor indul a gépe? –Mosollyal az arcomon érdeklődöm, és fogom meg a kezét. De az ő arca nem változott. Biztos hiányozni fog neki az apja…

-Félreérted. Nem neki pakoltam össze. Hanem magamnak. Az egész család utazik. –Nagy sóhajjal zárja le a mondatát. Lefagytam. Nem bírom elhinni. Nem hagyhat itt.

-EZ azt jelenti, hogy? –Nem bírom befejezni a könnyek, elfedik arcom, és egy gombóc keletkezik torkomban. Nem lehet, ezt nem.

-Nem én döntöttem így Maya. Hidd el. Én nem mennék. –Közelebb lép hozzám, jobb tenyerét arcomra simítja, és simogatni kezdi azt. –Érted? –Halvány mosoly jelenik meg arcán. Nem hiszem el. Nem lehet ez az egyetlen megoldás. Kell lenni valaminek, ami miatt nem kell elmennie. De nem mondhatom neki, hogy maradjon távol a családjától.

-Nem. Nem értem! Épp hogy megkaptalak már elveszítelek. Ez nem lehet! Mi lesz velem nélküled Jason? Mégis mi? –Nem bírom tovább. Patakokban folyik a könnyem, Jason meg csak átölel, és átöleli derekamat. De most ez se nyugtat meg. Lehet, ezt az ölelést most fogom utoljára érezni.

-Amint tudok, visszajövök oké? Nagyon különleges lány vagy Maya. És gyönyörű vagy. Megérdemelsz egy olyan fiút, aki megvéd, vigyáz rád. Olyan gyengéden fog bánni veled, mint én. Csak nem ezer kilométerről. Szeretlek. Ezt soha ne felejtsd el. –Hadar. Ezek után olyan lassan fogom fel a dolgokat, mint még soha. –Kis cicám. –A játszótér. Amikor kitálaltunk egymásnak. Amikor ő vigyázott rám.

-Annyira szeretlek Jason. Soha nem akarlak elengedni. –ÉS komolyan gondolom minden egyes szavam. Halálosan komolyan. Erősen markolom pulcsiját, hogy ne mehessen el. Itt maradhasson velem. Nem tehetik ezt velem.

-Indulnom kell. Negyed óra múlva indul a gépem. –Két keze közé fogja arcom, és néz egyenesen, mélyen kék szemeimbe.

-Oké. –Nem. Egyáltalán nem oké! Most veszik el tőlem, talán az életemben legfontosabb személyt. Nem akarom ezt. Nagyon meg. Ebben a percben vesztem el az első igazi szerelmemet. Mindig velem történik ez. Fel akarok ébredni, és odabújni Jason-höz, miközben azt suttogja, hogy minden rendben van. Egy rémálom volt. Mindig itt leszek. És nem érdekelne, ha hazudna. De ott lenne mellettem.  Ajkait enyémre nyomja. Durván, szenvedélyesen csókol. Viszonzom, mert ez az utolsó, amit tőle kapok. Utolsó puszit nyom ajkamra, ahogy eddig is, és befordul a sarkon. Kezeim közé veszem arcom, és reménytelenül sírok. Űrt érzek magamban. Hatalmas űrt. Hiányzik. Már akkor hiányzott, amikor azt mondta, hogy elmegy. És hogy siet vissza.

~Következő nap~

Nagyjából semmit nem aludtam. Mindig elővillantak Jason-nel a közös pillanataink. Azt mondta bármikor hívhatom. Úgy hogy fel is hívom. Kicsöng.

-Szia. Milyen Miami? –Suttogok. Nem akarom, hogy bűntudata legyen.

-Helló. –Női hang. És nem az anyjáé. Egy bájos, nyájas lány hangja. Ezt nem hiszem el. Nem lehet. Jason megcsalna? De hát. Nem is vagyunk együtt. Nem is csalhat meg. Akkor ő most?  -Itt van még?

-Jason ott van? –Hangom erőteljesebb. Bár úgy érzem, csak pár percig.

-Persze, egy pillanat. Édesem! Egy lány keres telefonon. –Letettem. Azt mondta édesem. Ezen nincs mit bonyolítani.

~~~~~~~~~

Bőgök. Hangosan felüvöltök, miközben a könnyeim a párnámra csöppennek. Ezek után vagy 3 nem fogadott hívásom volt. De nem érdekelt. Tudhattam volna. Édes szavakkal, és egy csókkal itt hagyott.

Sziasztok! Nagyon rég nem volt folytatás. De most drága barátnőm rávett, hogy folytassam, hisz ha más nem, ő szívesen olvassa :D

Hagyjatok magatok után nyomot!

Puszil mindenkit: Lizzy J